Este 9-kor már ott van a gyomromban az a jóleső kis feszültség. Átnézem a táskákat, benne minden lemez, ami kellhet az este, a szerencsetű a zsebben, indulásra készen. Az adrenalin már érződik az agyamban, bevágom magam a taxiba, szeretek odaérni nyitás körül, még ha nem is kell dolgozni, jó látni, ahogy gyűlnek az emberek, és a személyzettel sem árt ápolni a kapcsolatot.
Kipakolok a pultba, beteszek valami előre elkészített anyagot, addig is szóljon valami, felszerelem a kislámpám, megtörölgetem a keverőt, a lemezjátszókat. Jó esetben kikérem az első söröm, beszélgetek a korán érkező haverokkal, ismeretlenekkel.
10 magasságában már kisebb tömeg, ismét egy gyógysör, kezdjünk bele! Finoman hergelem a közönséget, nem csapunk egyből a lecsóba, próbálkozom mindenféle zenékkel, megnézem, mire hogyan reagálnak. Ilyenkor még büntetlenül lehet garázdálkodni.
11, megtelőben a hely. Megérkeznek a törzsvendégek, sorba jönnek pacsizni, gyűlnek a sörök a kezem ügyében. Felkapcsolom az összes fényt, feltolom a hangerőt is, most már nem „játszásiból” megy a buli, és akkor rutinból benyúlok a CD-s táskába, 5-ös lemez, 10-es track, elindul a dob, és akkor Sing Hallelujah …….
Fél 1, talán már 1 is van. Moccanni nem lehet, teljes a teltház. Sorba jönnek a megszokott atomslágerek, de minden estére hozok valami meglepit. A fél Chili Csini már az asztalon táncol, tovább gyűlnek a sörösüvegek, a hangulat fergeteges.
Hajnali 4. A gárda még mindig kitart. Most már kegyetlen módon bombázok mindenféle zenékkel, büntetés, szépen sorban. Záróakkord, Dallas Gallától, esetleg TV Maci. Az utolsó gyógysör szervezethez vétele, irány a Piac, velőskenyér, hurka, kolbász, csülök, és persze bő málna.
Már 6, amikor elindulunk haza. A villamosmegállóban munkába siető emberek, tavasszal-nyáron már bőven madárcsicsergés, ébredezik a város. Jóleső érzéssel lépek be az ajtón, igyekszem nem felébreszteni a Kedvest, bemászok a zuhany alá, kicsit szöszmötölök, és már ébred Ő is. Együtt indulunk, vagy az egyetemre, vagy munkába. Fáradtan, de hihetetlenül jó érzéssel, ott bent. Többszáz ember úgy feküdt le nemrég aludni, hogy nagyon jól érezte magát, pörgött, talán éppen találkozott élete szerelmével, vagy egyszerűen csak levezette a gőzt. Én nem is tudok másra gondolni egész nap, csak arra, hogy mennyit kell még aludni, hogy újra ott lehessek a pultban.
Hiányzik. Hiányzik ez az egész szertartás, a rendszeresség. Újra akarom csinálni. Azt hittem, kinőttem már, és nem fog hiányozni, de nincs mese, bebizonyosodott, ez az életem. Nem azért pörgök megint jobban, mert unatkozom. Egyszerűen rá kellett jönnöm, hogy szükségem van erre….
