Annó még Egerben, középiskola. Közös buli a dobó téri lánykolesz és a GMSZ fiúkolesz szervezésében az Ifiházban. A buli előtt kaptuk meg egy előbbi rendezvényről a tiszteletdíjjat, ennek köszönhetően orbitálisan be voltunk fáradva pár haverral. Csináltam a bulit, erre még emlékszem, majd reggel felébredtem a koliban. Napközben suli, szenvedés, másnap, kimenő idő alatt döglés, pihenés,mozdulni nem bírtam. Csörög a telefon a folyosón, a portás srác szól, lippi itt a barátnőd. A kicsodám? Nekem olyan nincs. De, van, tegnap jöttetek össze a buliban. öööö… kínos, lecsoszogok, megkérem a srácot, hogy mutassa már meg, hogy ki a “szerencsés nyertes”. Beszélgetünk, végül is aranyos, de semmi több. Két napra rá ülünk Gabó barátommal a téren, dumálunk, odaáll elém a lány, vele két szekrényméretű srác, a lány szabadkozva magyaráz, hogy ő nem akarta, hogy idejöjjön a srác, de nem hagyta békén. Kérdezem a szekrényeket, hogy mi a probléma, miben segíthetek. Mondja az egyik, hogy hát Ő már réges rég kinézte magának az Emesét, és hogy mit képzelek én, és hogy most akkor küzdjünk meg a lányért, én meg ránéztem, majd közöltem, hogy viheti, nekiadom.
Tudom. Bunkó e vagyok. Mentségemre szolgáljon, akkor még sokkal nagyobb volt a pofám (és az arcom is:D)
