Az én nagymamám szereti a televíziót. Persze nagy sorozat és játékrajongó, ki nem hagyna egy anyátok közt részt, de ugyanolyan lelkesedéssel nézi a sportközvetítéseket is. Főleg, ha kézilabdáról van szó. Drukker, na.
Az én nagymamám kicsit már nagyothall. Najó, nem kicsit. Régebben, ha bekapcsolta a készülékét, az egész ház zengett attól, amit nézett. Pár éve vettem Neki karácsonyra egy vezetéknélküli HiFi fülest, az van rákötve a tv-re, így már senkit nem zavar + nyugodtan mozoghat, akár a konyhába is kimehet, ott sem marad le a bűvölet egyetlen másodpercéről sem. Tavaly karácsonykor lecseréltük a fülest egy újabbra, szebbre. A másik már recsegett.
Az én nagymamám, amikor bevezették sok-sok évvel ezelőtt a parabola-adásokat, rákapott a német adókra, ott is a játékokra (ekkor még semmiféle kereskedelmi csatorna nem volt itthon). Kedvence volt a Sat1, ott is a Glüksráááád (igen, a szerencsekerék). Nagy izgalommal nézte, drukkolt, és próbálta kitalálni a feladványokat. Mondta, hogy llllll, vii llluuudviiig, aztán igyekezett összerakni a szavakat. Kár, hogy a nagymamám egy hangot nem beszél németül.
Az én nagymamám ilyen. Imádom.
