Sosem ismertem egyik nagyapámat sem. Sokszor álmodoztam arról, milyen is lehet az a pillanat, amikor a nagy és erős és okos és tapasztalt nagyapámmal leülünk egy verandára, és mesélni kezd, tanít, és én figyelek, iszom minden szavát, még akkor is, ha már ezredszer hallom ugyanazt a történetet a frontról.
Elképzelem a nagyapám, és olyan képet szeretnék látni, mint Walt Kowalsky. Mogorva, durva, igazi amerikai hős, aki nem kicsit megkeseredett, de mégis emberi (még ha jól álcázza is ezt). A lakókörnyékén javarészt már csak bevándorlók élnek, ami nem kis megrázkódtatás egy vietnámi veteránnak. Felesége halála után teljesen egyedül marad, a gyermekei elfordulnak tőle, az unoka is csak az autójára vágyik.
Ford Gran Torino. Eddig egy ilyen autó volt ismert a filmtörténetben, Starsky és Hutch hajtott egy ilyet, igaz, az piros volt. Walt egy eredeti állapotút őriz a garázsában, ez minden kincse. Igazándiból érzelmi kötődése a kutyáján kívül csak a kocsijával van. Egy nap azonban a szomszéd srác, amolyan beavatási szertartásként megpróbálja ellopni…
Clint Eastwoodra már mindenféle jelzőt elhasználtak ezzel a filmmel kapcsolatban. Hype veszi körül, hiszen bejelentette, búcsúzik a vászontól, mint színész, mostantól csak rendezni fog. Ha ez valóban igaz, akkor a Gran Torino méltó összefoglalása a pályafutásának. Van ebben a szerepben westernhős, háborús veterán, Piszkos Harry, minden, amit valaha eljátszott Eastwood. A történetmesélése példamutató, aprólékos, de mégsem unalmas, minden pillanatban odafigyelsz a mozira, de mégsem lesz fárasztó. Egy történet arról, hogyan szabadulnak fel a rejtett érzelmek, hogyan lesz egy kőkemény macsóból önfeláldozó hős.
Fantasztikus film, fantasztikus jelenetekkel. Elég csak arra gondolni, amikor Walt felolvassa a kutyájának a horoszkópot, vagy amikor vendégségben belenéz a tükörbe, és megállapítja, hogy bizony a szomszédjai jobban ismerik, mint a saját családja.
Új hős született, olyan, akit bármikor elfogadnék nagyapámnak.
