Mikor és miért lettünk ennyire megosztva? Legfőképpen miért válok időnként én is olyan szinten demagóg hülyévé, és süllyedek le olyan szintre bizonyos vitákban, amit visszaolvasva őszintén sajnálok? Mitől lettünk ennyire agresszívek, és miért van ez a borzalmas szekértábor effektus az emberek között? Miért nevezem én birkamenetnek a vonulókat, ők miért neveznek engem agymosott liberálbolsinak, aki lehetőség szerint még legalább buzeráns is, de minimum nemzetellenes hazaáruló?
Igen, én is hibás vagyok ebben, mint ahogy mindannyian, akik hagyták átpolitizálni a magánéletüket. Őszintén irigylem azokat az ismerőseimet, akik szarnak az egész közepébe, és eszükbe sem jut október 23-án tüntetni menni, inkább sétálnak egy nagyot valahol kint, a jó levegőn. Mondhatnám azt, hogy én tenni akarok azért, hogy később mindenki nyugodtan tölthesse a szabadidejét, és hogy nem értem, miként válhat valaki közönyössé a jelenjével és a jövőjével kapcsolatban : de talán ők látják jól. Változtatni úgysem tudnak rajta, akkor meg minek idegesítenék ezzel (is) magukat – hiszen van éppen elég apróság a mindennapokban.
Én ezt sosem tudnám megtenni, és egyre inkább szétvet a düh attól, amit naponta tapasztalok – ahogy hallgatom az “én oldalamon” állók panaszait, de még inkább az bosszant, hogy az “ellenkező oldalon” állók hallgatását érzékelem. Nincsenek érvek, nincsenek beszélgetések, amikor is értelmesen ütköztetnénk a véleményünket : ha néha össze is kerülnek a “szemben álló felek”, abból a legtöbb esetben személyeskedésbe torkolló, értelmetlen vádaskodás lesz. Őszintén kíváncsi lennék ma egy Fidesz szavazó véleményére, és arra, ahogy megpróbál meggyőzni : miért is jobb most, mint volt mondjuk 2 évvel ezelőtt.
Nagyon hiányzik már egy kiadós fröccsözés pár régi arccal.
